2015. január 30., péntek

Szalagavató 2015

Több hónapos előkészület, tánc- és műsorpróba előzte meg az idei Szalagavató ünnepségünket is. Végzős szakiskolásaink ünnepe ez, de ünnepel mindenki, aki azért szorgoskodik, hogy egy méltóságteljes, ünnepélyes, ugyanakkor vidám és szórakoztató eseménnyel tisztelje meg a diákokat, akik tanulmányaik végéhez közelednek, a szülőket, hozzátartozókat, akik a tanulmányokat segítették és nem utolsó sorban azokat a tanárokat, akik nagy részt vállaltak abból, hogy a diákok idáig eljussanak. A közös munka ünnepe is ez, mert az iskola szinte minden dolgozója, diákja hozzáteszi fáradtságát, türelmét, tudását a sikerhez, ami idén sem maradt el.
Szalagot kaptak az 1-11-2-12-sz osztály másodikosai, a 2-9-k, a 3-13-b és a 3-11-é osztályok és parádés műsort is kaptunk tőlük cserébe. Az osztályok műsorai között Szabó Kitti Georgina és Talán Attila színesítették fellépésükkel a produkciót.

A műsor végén nem maradt el a köszönet azoknak, akik kiemelkedően sokat tettek a rendezvény magas színvonaláért:
  • Máté Dorottya  (keringő tanítás),
  • Orosz Klára (énekkar),
  • Biró Veronika (tanári műsor),
  • Suhainé Herczeg Judit, Juhász-Bohon Veronika (osztályprodukciók) 
  • Zádoryné Leiner Erika (osztályprodukció, szervezés-rendezés)